Fősulis vagyok és ott az első osztályt járom. Az unokanővéremmel
élek itt Londonban, mivel a szüleim híres producerek ezért szinte semmit
sincsenek itthon. Másoknak ez biztos furcsa lenne, de én mára már megszoktam.
Megszoktam, hogy a szülinapomon felhívnak Skypeon és úgy köszöntenek fel, már
hozzá szoktam, hogy szinte soha nem látom őket. Pont ezért nem is csinálok
belőle semmi problémát, alkalmazkodni kell az adott helyzetekhez.
- Lia, ébredj, elfogsz késni a suliból! – kiált fel Scarlett
a földszintről. Semmi kedvem nincsen iskolába menni, 2 napja szakítottunk a
barátommal, a kisírt szemeimmel szó szerint úgy nézek ki, mint egy zombi. És az
még tetézi is a dolgokat, hogy történetesen Aaron az osztály társam. Kerek 2
évet voltunk együtt, életem legszebb időszakát kaptam tőle… Aztán egy buliban
láttam smárolni egy másik csajjal. Ott helyben éreztem, hogy vége valaminek,
valaminek ami eddig az életem része volt. Aaron persze próbálta védeni magát és
mondta, hogy nem volt józan, nem tudta mit csinál. Jaah persze, akkor nem
kellene annyi piát inni, és akkor nem csinálna hülyeséget. Én szakítottam vele,
de így is pokolian fáj, úgy érzem mintha kitéptek volna belőlem egy darabot.
Fáradtan, megduzzadt szemekkel szép lassan lesétálok a
lépcsőn és bemegyek a konyhába. A tányéromon már ott volt a frissen készített
palacsinta.
- Nem vagyok éhes Scar… Nem birok egy falatot sem enni. –
mondom szomorúan, de azért harapok egy-két falatot a palacsintámból, majd
felkeltem a székemből és felmentem a szobámba készülődni. Pont ezt szeretem
Scarlettben, nem erőlteti rá magát az emberekre, nálam pedig jól tudja, hogy
ilyenkor nem vagyok túl beszédes kedvemben. Ha valamit el akarok mondani neki
azt egy idő után úgy is elfogom. Ha meg nem, akkor jól tudja, hogy ne
kérdezősködjön.
Az elmúlt két napot hétvégén azzal töltöttem – azon kívül,
hogy szinte megállás nélkül sírtam – hogy az interneten keresgéltem olyan
videókat amiken smink tanácsokat adnak, hogy eltudjuk jól takarni a karikás,
kisírt szemeinket. Jó pár praktikát, technikát tanultam meg ezalatt a 2 nap
alatt amit most élesben is be fogok vetni. Így hát le is ültem az
asztalamhoz és bele néztem a tükörbe. A
tükörből egy szomorú, csalódott lány nézett vissza rám aki lelkileg teljesen
össze van törve. Nah, de ezen változtatunk! Elővettem a smink készletemet és
elkezdtem felvinni az alapozót a bőrömre. Nem sokkal később készen is lettem,
és sokkal emberibb látványt nyújtottam. Muszáj azt mutatnom a suliban
mindenkinek, hogy igen is jól vagyok és túl léptem a szakításunkon. Mondjuk ez
nem lesz egyszerű, főleg, hogy bármelyik pillanatban elő törhet belőlem a
sírógörcs…
Mikor mindennel végeztem felöltöztem, vállamra kaptam az
oldaltáskámat és elindultam a suliba. Séta közben bedugtam a fülest a fülembe
és zenét hallgattam, muszáj felkészülnöm arra, hogy 2 nap után most látom újra
először… A gyönyörű szép szemeit, mogyoró barna haját… Nem szabad meginognom,
nem sírhatom el magam ott mindenki előtt. Mutatnom kell a látszatot, hogy erős
vagyok. Majd ha haza jöttem akkor össze törhetek. Újra és újra.
- Liaaaa, sziaa. – ugrott rá a hátamra az én legeslegjobb
barátnőm aki arcon puszilt majd elém lépett és mosolyogva nézett rám. Imádom
őt, a legeslegjobb dolog az életemben. Mindig mellettem áll, és akár hajnali
3-kor is felhívhatom ha valami baj van. Nagyon fontos személy az életemben, nem
is tudom mit kezdhetnék nélküle. Habár a suliból nagyon sokan kezdtek el
elméleteket szövögetni, hogy Cait és én járunk, mivel ő a lányokat szereti.
Pont ezért sokan is elítélik szegényt, de belepően jól kezeli a pletykákat. Én
sosem ítéltem el. Igazából nem szoktam senkit sem elítélni, ebbe beletartoznak
azok is akik a saját nemüket szeretik. Ettől még ugyan olyan emberek mint a
heterok. Sosem zavart, hogy Caithlyn a lányokat szereti, ettől függetlenül
mindig megtudtam vele beszélni a pasis dolgiamat, mindig tudott segíteni.
- Cait, szia. – mondom miközben megölelem őt. Iszonyatosan
jól esik az, hogy vissza ölel, szükségem van egy lelki támaszra, mert nem bírom
elviselni azt, hogy Aaron megcsalt…
- Jól vagy? Hogy viseled a szakítást? – kérdezi tőlem
halványan mosolyogva.
- Hát… Nem túl jól. Egész hétvégén csak sírtam és Rá
gondoltam… Nem tudom elfelejteni, a közös pillanataink élénken élnek bennem, a
csókja, az ölelése… Annyira fáj, hogy már nem az enyém. – mondom halkan, hogy
más ne hallja, miközben pislogok párat felfelé, nehogy lesírjam most a
sminkemet amin annyit dolgoztam.
- Emlegetett szamár.. – biccentett a fejével, hogy nézzek
hátra, azt is tettem. Ott jött Ő, mintha meg sem viselné az, hogy többé nem
vagyunk együtt. Ott jön a hülye menő hajával, a több milliárdos ragyogó
mosolyával. Én pedig nyomban elájulok a látványától, a menő stílusától, és a
sok emlékünktől…
- Azt hittem, hogy jobban fogom bírni, de tévedtem. Kérlek
menjünk be… - mondom halkan a legjobb barátnőmnek aztán elindultam a suli felé.
Cait jött utánam. Nem mondott semmit, de tudom a tekintetéből, hogy nagyon
sajnál. Bárcsak vissza tudnánk tekerni az időt csak egy kicsit, hogy legalább
még egy napig boldog lehessek Vele… Még akkor is ha tudnám, hogy mi lesz a
vége. Nem számítana, mert boldog lennék legalább egy kis időre.
Bementünk az osztálytermünkbe, én pedig leültem a helyemre.
Nincs semmi kedvem beszélgetni másokkal, vagy bárhova is menni, egyedül akarok
lenni, vagy nekem annyi is elég lenne ha Aaron nem lenne itt. Nem akarok vele
találkozni, nem akarom látni és hallani a hangját. El akarom őt felejteni, de
az úgy eléggé nehezen megy mivel nap, mint nap találkozunk egymással.
A nap többi része szerencsére gyorsan eltelt egyszóval hamar
haza mehettem. Már tényleg nagyon örültem, hogy vége lett a mai napomnak, mert
már nem nagyon bírtam Aaront nézni… Rengeteg filmet néztem, csomó szakítás volt
benne, de átélni… Még rosszabb, mint nézni. Hát igen, ez a valóság, a filmek
pedig csak kitalációk. A való életben nem szerepel szőke herceg fehér lovon és
nem végződik minden történet Happy End-el.
Mikor haza mentem senkit nem találtam a házban, csak az én
imádni való kutyámat. Hát persze, Scar ma sokáig dolgozik, hurrá. Mondjuk most
úgy is egy kis magányra vágyok, megnézem a Gossip Girl első két évadát, eszek
egy adag fagyit és síratom a kapcsolatomat. Ehhez tartva magamat bementem a
konyhába, a táskámat leraktam és készítettem magamnak egy tál popcornt. – úgy
van, rontom a bőrömet, de kit izgat?! Nem akarok senkinek sem tetszeni! - Mikor csilingelt a mikró kivettem a
pattogatott kukit és felmentem a szobámba majd benyomtam a DVD lejátszót, aztán
bemásztam az ágyamba és a számba tettem egy adag kukoricát.
Épp a legizgalmasabb résznél tartottam mikor csöngetnek.
Unottan leállítom a filmet és elkezdek lecsoszogni a lépcsőn.
- Szia, Ethan vagyok az új szomszéd. Anyám mondta, hogy
jöjjek mindenkinek köszönni és hozzák sütit. – mondta kedvesen mosolyogva a
kezében egy doboz süteménnyel, de azért láttam a tekintetén, hogy meglepődik,
hogy ilyen állapotban nyitottam ajtót. Hát ha le kéne most írnom magam akkor
nem is tudom mihez hasonlítanám magamat… Talán egy csöves zombihoz. Kócos haj,
lesírt smink és egy takaró amit magam köré tekertem. Bizalomkeltő látvány
vagyok, igaz? Minden pasi álma. Haha…
- Te mindig így nézel ki? – kérdezte tőlem nevetve mivel a
köszönését még mindig nem viszonoztam. Eléggé bunkónak tűnhettem, de ami azt
illeti Ethan kezdett egyre ellenszenvesebb lenni számomra. Már csak a külseje
miatt is. Belőtt séró, menő bőrdzseki és rosszfiús mosoly. Pont olyan típusú
ember akit jó messziről el akarok kerülni.
- Ööö.. Nem. Csak most kicsit rossz időszakom van. – mondom
érzéstelen hangon. Hogy ez mekkora egy bunkó, megáll az eszem. Milyen stílusban
beszél már?! Még jól a képembe is röhög, már csak remélem, hogy hamar
elköltözik innen, vagy nem a mi sulinkba fog járni. Egy lánytól ilyet kérdezni;
hisz burkoltan közölte velem, hogy eléggé rondán nézek ki. Jó, az megint más
tészta, hogy jelen esetben igaza van, de akkor sincs joga ilyet mondani.
- Eléggé sokan laknak itt, szerintem jobb ha mész ha még ma
haza akarsz menni. – mondom neki gúnyosan, és egy erőltetett mosolyt csaltam az
arcomra, majd rá csaptam az ajtót. Végre megszabadultam tőle, és vissza
térhetek az én puha ágyikómba szomorkodni és nézni tovább a GG-t. Chace
Crawford legalább megvigasztal a szuperszexi külsejével. Ha már a valóságban
nincs szerencsém a pasik terén, akkor legalább legyen egy olyan sorozat ahol
bátran bámulhatok meg bárkit.
Lehetett vagy úgy hajnali fél 1 mikor végre sikerült elaludnom,
de akkor is csak úgy, hogy fél óránként felébredtem és össze vissza forgolódtam.
A párnám vizes volt a sok könnytől, takarom nem úgy volt ahogy kellett volna
hanem rám volt tekeredve. Elkezdtem rúgkapálni, hogy valahogyan letudjam szedni
magamról a takarót. Mikor ez végre sikerült csapzottan feküdtem a hátamon és
totál kifáradtam attól, hogy próbáltam leszedni magamról a takarót.
Egyszerűen nem bírtam kényelmesen elhelyezkedni. Ezért inkább csak
néztem a plafont és hagytam, hogy lágyan csikizzék az arcomat a könnycseppeim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése